Rólunk 

Soós Ági pszichológus és művészetterapeuta. Tart önismereti csoportokat, egyéni konzultációt, filmkubot, és ezek végtelen számú variációját. A Színrelépő Műhely megálmodója és megteremtője.

Domján Ibolya, szociálpedagógus, grafológus, Belső utazás terapeuta. A Belső utazás módszer ( The Journey ) egyik fő magyarországi koordinátora.

A legfontosabb háttér-információ, hogy mindketten tizenpár éve élünk a párunkkal, Ági 4, Ibolya 6 gyermek édesanyja. Ez a legtermékenyebb iskolánk.

A személyes és életszagú teret a közös spirituális és lelki alapok, hasonlóságaink és különbözőségeink játéka, barátságunk teremti meg.

Hogy hogyan találkoztunk, az is érdekes történet. Itt legyen elég annyi, hogy közel lakunk egymáshoz. A gyerekek közül hat egy iskolába jár. Ha kell egy karton tej, vagy kölcsönbe egy kocsi vagy egy körfűrész... akkor ott vagyunk. Elérhető közelségben.

Amikor épp bírunk, együtt járunk futni éjjel a sötét erdőbe, terelgetjük a gyerekeket a különböző helyi színek között, fetrengünk a földön hol a sírástól, hol a röhögéstől, etetjük egymás családját és állatait (kutya, egér, nyúl, kacsa, hörcsög, halak, stb) főzzük a kondérnyi lecsókat és lekvárokat, gyerektábort tartunk, vagy fesztiválra megyünk, fúrunk, varrunk, rajzolunk és festünk, álmokat elemzünk, tüzezünk, táncolunk, létezünk...

Szóval sok mindent csinálunk. És bár egyáltalán nem csinálunk mindent tökéletesen, viszont többnyire teljes szívvel, erőbedobással és élvezettel tesszük, amit teszünk. És figyelünk és reflektálunk és tanulunk. Magunkból. Egymásból. Mindenből.

Legalábbis igyekszünk...

Ibolya szerint Ági...

... egyszerűen nem normális. És ez itt bók a javából. Máshogy szabad, mint az emberek többsége. És ettől könnyű, őszinte és humoros. Aki volt már nála csoporton, vagy egyéni folyamatban, az pontosan tudja, hogy mennyire hasznos és építő, ahogy ezzel bánik. Kiforgat, rákérdez, megmutat. Kilép a sémákból, eléri az elképzelhetetlent. És ha mindez nem lenne elég, nagyon jól lát is. Átlát a maszkokon és belát, ha téved. Jó a szeme, na.

Továbbá nincs, egyszerűen nincs számára lehetetlen. Legfeljebb még valaminek nem jött el az ideje. Na, nem azért, mert rettentő türelmes lenne, hanem mert felfekszik a hullámok hátára és hagyja, hogy a dolgok a maguk ritmusában érjenek el hozzá. Ha egész nap csak néz ki a fejéből a tűz mellett a bögre teájával, akkor az van. Ha szaladgál, mint pók a falon, akkor az van. Ha hirtelen összetrombitál egy osztálynyi embert egy kis kerti mulatságra, akkor az van. A most és a legyen a két varázsszava. 

De most komolyan. Kinek a kertjében ugrál a nyuszi (Bátor) a láb alatt, fekszenek a kacsák a bokor tövében (ha nem épp a medencében pacsálnak), másznak elő hörcsögök a tolltartóból? Ki az, aki még képes mindent félredobni, hogy lezúzzunk a Somogyba megnézni a telket (most és azonnal), 2 és fél óra pont elég lesz? Egy hónappal az Everness előtt azzal előállni, hogy "Te figyu. Szerintem menjünk, mert az jó lesz"? (Mármint a fesztiválon művészetterápiás sátrat tartani... És mentünk. És jó volt.) A kisbuszba babzsákot tenni és úgy furikázni a táborba induló gyerekeket az állomásig? Tea-szett (szép bögrék, gázfőző, kislábos, teafilterek, forralt bor fűszerkeverék, citrom, kanál, méz) állandó jelleggel a kocsiban? Kinél van még? Merthogy sose lehet tudni? És nála aztán sose lehet!

Ági nekem a Föld. A tűzzel, vízzel, lélekkel termékenyített FÖLD. Két kezével megfog, megismer és átalakít, szép szemével megsirat, szájával kikacag, szívével átmos. A valóságba húz és mutatja, hogyan lehet formálni azt. A kedvünk szerint. Tanulandó és tanulható tőle. A szabadságmadár. A felszabadító madár. Vagy Ág. Vagy mi...  

Fotó: Ring Kata - www.kataring.hu

❈ Művészetterápia   www.szinrelepo.com ❈

Ági szerint Ibolya...

...olyan, mint ezen a képen a szellő. Lágy, finom, érzékeny, körbesimogatós, de mindig pontosan tudja, hogy honnan hová "fúj". Tudja az irányt, bár kevés dolog van, ami nem ő. Rengeteg mindent tapasztalt már, mert nem fél közelmenni a dolgokhoz. Sőt. Valamifajta szenvedélyes vonzódása van a Valósághoz. Érti a fene. Ilyeneket szokott mondani, hogy "az van, ami van". És nem csak mondani szokta. Nála - és ezért a közvetlen környezetében - tényleg az van, ami van! Mert számára ez a tiszta. Akarom mondani Tiszta. Mert a szavaknak, amiket használ, súlya és többlettartalma van.

Ibolya lekövethetetlen. Aktivitásilag. Amikor azt hiszem, hogy egész napi ámokunk és futásunk után hazaér és bedől az ágyába, akkor ő még megszerkeszt egy honlapot, lefordít egy cikket és meghorgol egy takarót. Közben nem felejti el, hogy hatgyermekes anya, bár amikor csak a legkisebb karonülővel közlekedik bármerre, rendszeresen kap bíztató megjegyzéseket, hogy "higgye el, nemsokára könnyebb lesz!" - ilyenkor diszkréten lapít. :-)

Ibolya hisz mindabban, amit csinál. Illetve csak olyat dolgokat csinál, amiben hisz. Ezért úgy tűnik, mintha mindent könnyedén csinálna. És ez valószínűleg így is van. 

Ha mindez nem lenne elég méltatás, el kell mesélnem, hogy Ibolya az, aki meghorgolta a ponchómat. Azt a ponchót, amiről évekkel korábban elmentettem egy képet, és őrizgettem, sosem remélve, hogy egyszer a valóságban is megszülethetne. Aztán találkoztunk, ismerkedtünk, közeledtünk, és egyszercsak elkezdett születni a keze alatt "a MŰ". Hónapokig tartó önzetlen és izgalmas munka volt. Persze tökéletes lett. Szabad, színes, gazdag, súlyos, boldogító. 

Ibolya számomra a megzabolázhatatlan életerő.  Nincs a Földön olyan, ami ne érdekelné, és amihez csak nyúl, arannyá válik a keze között. (Még akár egy sima OSB lap is :-)).  Vagy kékké. Vagy zölddé. Vagy fényessé.  Vagy amilyenné csak álmodja. Mert ilyen az ő "lélekzése"... álmodik és teremt... álmodik és teremt... S  ha valaki, én tudom, hogy nem kicsiben álmodik... Most épp egy összes háborút és emberi nyomorúságot gombnyomásra eltűntető szerkezet létrehozását célozta meg. Csak azt ne gondoljátok, hogy nem fog neki sikerülni :-) És nem is csak ezért előre, de visszafelé is rengeteg mindenért... hála Neked és Érted, Ibolya :-)

❈ Belső utazás  www.magamba.hu ❈


Mások szerint mi és az elvonulás...

"Ez egy olyan elvonulas volt, ahol nagyon természetes módon, mégis kimondottan hatékonyan közelítettunk meg magunkban egy addig fel nem ismert hangot, egy mély vágyat, ami csak biztonságos környezetben tud elobukanni, ha elég türelmesen figyelünk befelé. Ez a vágy sokszor valami olyasmi, például esetemben is, amit egyedül nehezen vállalnék fel magam elott, de a többiek elfogado jelenlétében egyszer csak megengedhetove válik, és ezáltal remélhetőleg már a hétköznapi életben is tudom majd engedni, hogy teret kapjon. Az egész egyszerre volt puha és intenzív, egyszerre volt egy személyes belső út, és közben nagyon - nagyon közösségi is. Szerintem tök jó akkor is, ha valaki mostanában próbálkozik ilyesmivel először, és akkor is, ha már régebb óta turkal, mert mindenki olyan mélyre megy magában, ahova szeretne: senki nincs erőszakosan a mélybe taszítva, de ha valaki élve boncolna magát, arra is van tér, méghozzá nagyon jó tér."   


"Amikor először találkoztam a felhívással, rögtön tudtam, hogy erre van szükségem. Még sosem voltam hasonló elvonuláson, és bár az első pillanattól éreztem, hogy jó lesz, minden várakozást fölülmúlt. Leírni teljességében hosszú lenne, így címszavakban: A hely: varázslatos. Az ellátás: bőséges. Ági és Ibolya: szuper páros, igazi segítők. Az érzés: biztonságos, puha, inspiráló. Amit kaptam: lélek-nyílás, sok-sok szeretet, katarzis. Amit hazahoztam ebből: valódi változás. Köszönöm a lehetőséget, szeretettel ajánlom mindenkinek!"


"Álarcok nélküli, őszinte egymáshoz fordulás. Feltétel nélküli elfogadás. Az idő sürgetése nélküli elmélyült figyelem. Háborítatlan séta lelkünk erdejében. A modern világ kevés teret ad ezeknek a mély, belső emberi igényeknek. A Szívhang elvonulás során tizennégy Nő fordult egymás felé szívük legmélyebb szeretetével. Ami így született, az az ősi női támogató erő, a Vörös Sátor ereje."


"Kedves Ági és Ibi! Hála, hogy ezt az elvonulást megcsináltátok. Nagyon erős volt, nagyon megtartó, rengeteget hoztam haza. Olyan saját felismeréseket, amik eddig homályban voltak és most összeszövődtek számomra egy fonattá. Amit követni tudok, figyelni tudok és most már talán megváltoztatni is, ahol kell. Hála a többi drága nőnek is, aki ott volt. Melegséget, biztonságot, újdonságot kaptam tőletek. Jó volt veletek zokogni, jó volt veletek röhögni, jó volt veletek együtt alkotni. Hiányoztok:) Egészen kivételes, elmélyült figyelemben voltunk mind együtt ott jelen. És Ági, Ibi, mindez a Ti fantasztikus, őszinte barátságotok, támogatásotok, bizalmatok, spontaneitásotok, felkészültségetek, bőséges adásotok révén jött ott létre szerintem. Két -egymástól egészen különböző- anya voltatok nekem. Köszönöm.

Vagy írjam úgy, hogy: és amikor a kész festményt le akartam mázolni... és amikor az volt, hogy virrasztottunk a Katinak... és amikor a labirintusban őrangyal voltam... és amikor a ló mégis odajött... és amikor az Ági odajött és átölelt, velem maradt és úgy aludtam el....Vaaagy? Írjam így? Szóval köszi. Azért most ti is menjetek el egy ilyen helyre -ugye ha létezne még egy ilyen...- hogy visszatöltsétek, amit kivettünk belőletek." 


"Hát Lányok ez nagyszerű volt! Rátaláltatok egy csodás természeti környezetre, teremtettetek nekünk egy meleg, puha, csillogó, izgalmas otthont finom ételekkel, Karácsonyt idéző sütikkel...minden tőletek, belőletek, vagy a környezetetekből jött és ez rengeteg plusz energiát adott. Az első perctől az utolsóig íve volt ennek az együttlétnek, egyszerre éreztem a szabadságot és a megtartó hálót. Haladtatok a vezérfonal mentén, de őriztétek a hajlékonyságotokat és rugalmasan reagáltatok a nem kevés, a helyszín adottságaiból adódó nehézségre... és számunkra észrevétlenül, sorra hárítottátok ezeket. És akkor még nem beszéltem a belőlünk fakadó számtalan váratlan "helyzetről", lehetőségről, amit azonnal mérlegelni, oldani kellett. Minden pillanatban nyitott szívvel, értő figyelemmel voltatok jelen... bámulatos mennyiségű és minőségű energiával. Miközben vezettetek minket, végig a csoport szerves része maradtatok, Ági és Ibolya két NŐ, a NŐK között. Beszéltetek és hallgattatok ott és akkor, amikor kellett. Kellemes a hangotok ... ez adottság, de hogy mindig pont eltaláltátok a szükséges hangerőt, hangszínt az már érdem. Ti ketten ...ha az egyik a TŰZ, akkor a másik a VÍZ, de ha kell, egyszerre mindketten ugyanaz...nagy áldás ez nektek és nekünk. Szerettem minden "feladatot", elképesztő gazdag és színes volt a választék.  Ági, hála a színekért (festékekért), az eszközökért (ecsetek, képek) a jelenlétedért, a belőled áradó energiáért, könnyedségért, melletted nincs lehetetlen, melletted minden ember tehetségesnek érezheti magát. Ibolya sosem felejtem el, hogy képes voltál a kedvemért mécseseket gyújtani éjszaka a labirintusban, számodra sincs lehetetlen ha jön egy kérés...

Szóval én azóta szabadabban lélegzem, őrzöm a tekintetek, ölelések melegét, és még itt van velem a rengeteg nevetés! Remélem, hogy ezt minél többen megtapasztalják majd, és én teljes szívvel tudom és fogom ajánlani mindazt, amit csináltok.És én szeretném folytatni Veletek."


"Ági és Ibolya megálmodott és megvalósított egy csodás elvonulást, megteremtve azt a közeget, amelyben nem volt kérdés, hogy lerakom, és kinyitom-e a" batyumat". Végig fenntartás nélküli bizalommal, elfogadással, és szeretettel vettek körül minket. A művészetet folyamatosan segítségül hívva néztünk szembe önmagunkkal, és kerestük az elakadásaink okát/okait. Majd rávilágítva a problémára megalkottuk a saját megoldásunkat (lépésrõl lépésre). Gyakran fakadtunk sírva, öleltük meg egymást, fogtuk meg egymás kezét, és kacagtunk nagyokat. Fantasztikus utazás volt, ami teljes mértékben felülmúlta a vágyaimat. Más emberként, sokkal tudatosabban, nyitott szívvel tértem vissza a hétköznapokba. Örökké hálás leszek ezért az élményért! <3"